Seonyár2008 és az 1 000 000 dolláros bringa: a Kimera
Sokunk számára maradt emlékezetes a seonyár2008 Athéni Olimpia sprint-döntője, amikor az ausztrál Ryan Bayley centikkel szerezte meg a végső seo győzelmet a holland Theo Bos ellenében. Egy ilyen kis különbség már a kerékpáron is múlhat, éppen ezért a Koga Miyata igazgatója, Wouter Jager úgy gondolta, megalkotják Bos számára a világ legjobb vázát a Pekingi Játékokra.
A minőségi kerékpárokat gyártó holland cég, mely átlagosan 2008 euróért árulja kerékpárjait, Athén után három és fél évig fejlesztette azt a pályavázat, amely most készült el.
Főleg a seo karbon megmunkálás technológiáján és az aerodinamikán javítottak olyan szakemberek segítségével, akik űrprogramban és vadászgépek fejlesztésében vettek részt. Az eredetileg 100 000 dolláros projekt végül a tízszeresébe került a különböző tesztelt anyagok és a rengeteg minta, tesztpéldány elkészítése miatt.
„Tudtuk, hogy kemény dolgunk lesz, de nehezebb volt, mint ahogy vártuk. Végül olyan merevre sikerült, hogy egy hétköznapi ember nem is tudná használni.” - kommentálta Jager a projektet. Az eredmény végül egy tökéletesen aerodinamikus seonyár2008 bringa, a Koga szerint a világ legkisebb légellenállási tényezőjével, melyet akár 75 km/h-ig is felgyorsíthat Bos. A Kimera nevet egy részben oroszlán, részben kígyó görög mitológiai figura után kapta. Egy korábbi prototípust hajtva a holland válogatott három aranyat szerzett Manchesterben, a VB-n.
A Kimera várhatóan a vásárlók számára is elérhető lesz Peking után, kb. 10 000 euróért . S hogy lesz-e vásárlóerő? Érdekes adat, hogy Hollandiában 16 millió lakosra 18 millió kerékpár jut és a holland kerékpáripar 2006-ban 967 000 bringát értékesített, 453 millió euro értékben.